Menü

Eszközök

TAROLT A TONDACH AZ ÉMSZ „ÉV TETŐJE 2017” NÍVÓDÍJ PÁLYÁZATÁN

2018.06.01.
Hírek

Összesen nyolc, kiváló minőségű, Tondach kerámia tetőcseréppel fedett épületet díjaztak az Év Tetője Nívódíj pályázaton. Az Év Tetője Pályázat az Épületszigetelők, tetőfedők és bádogosok Magyarországi Szövetségének nyílt, országos pályázata, melyet idén immáron 29. alkalommal írtak ki. A díjak átadására 2018-ban is a Construmán került sor.

A pályázat célja minden évben az, hogy a szakemberek legújabb, minőségi kivitelezéssel és kiváló építőanyagok felhasználásával készült munkáit megismertesse a nyilvánossággal.A szakmaiságot rangos Bíráló Bizottság szavatolja, mely idén összesen - a két külföldi taggal együtt - 16 főből állt. A rangos szakmai zsűri elnöke dr. Matolcsy Károly volt, a magastető szekció zsűri tagjai: Knittel Ferenc, Kovács Sándor, Pahocsa Kálmán, Ignácz György, Nyújtó József, Csott Róbert és Nemes Attila. Az elmúlt évekhez hasonlóan a Német Tetőfedő Szövetség által delegált Artur Wierschem és a Svájci Tetőfedő Szövetséget képviselő Ernst Weber segítették a magyar zsűritagok munkáját. A bírálat során fontos szempont, hogy az épületeket személyesen is szemrevételezik a zsűritagok, ez is bizonyítja a pályázat szakmai nívóját.

A Tondach Zrt. idei évben is a rangos pályázat aranyfokozatú támogatói között szerepelt és ebben a minőségében összesen nyolc elismerést adhatott át azon tetőfedő partnerei számára, akik kiemelkedő pályázatot nyújtottak be Tondach tetőcserepekkel kivitelezett épületeikről.

 

1; MEGOSZTOTT KATEGÓRIADÍJ - Magastetők kategóriában

Baricza Krisztián – családi ház – Székesfehérvár

 

Felhasznált Tondach tetőcserép: Bolero FusionColor terrakotta színben

 

A Tondach 2017-es Tetőfedő Rangadó Pályázatán az épület szintén díjazott lett, sajtolt cserepek kategóriában első díjjal értékelték.

 

Az épületre nézve egyértelműen látszik az igényesség, mind a tervezésben, mind a kivitelezésben. Gondosan összeválogatott építőanyagok komplett egységet képeznek. Igényes, esztétikus épület készült.

 

2; MEGOSZTOTT KATEGÓRIADÍJ - Magastetők kategóriában

Vida Krisztián - családi ház – AGÁRD

Felhasznált Tondach tetőcserép: Pilis ívesvágású tetőcserép, FusionColor piros színben

 

Felhasznált tetőfólia: TONDACH Tuning FOL N

 

A Tondach 2018-as Tetőfedő Rangadó Pályázatán húzott cserép kategóriában második helyezett lett.

 

A tető kiváló példája az energiahatékony épületszerkezetnek számító szarufa feletti hőszigetelés beépítésének.

 

 

3; KÜLÖNDÍJ- magastetők kategória

Becséri János - családiház – Balatonalmádi

Felhasznált Tondach tetőcserép: Táska Fusion Protect antracit színben

A Tondach 2017-es Tetőfedő Rangadó Pályázatán, húzott cserép kategóriában negyedik helyezést ért el, valamint ÉMSZ különdíjban is részesült.

Az épület tervezése és kivitelezése során elsődleges szempont volt az energiahatékonyság, ezért a falazat és a tető is ezek szerint készült. A szarufák feletti 20,0 cm vastag PIR szigetelésre került a 75/75 mm ellenléc, majd 30/50 mm tetőléc, erre pedig a tradicionális stílus képviselője a Táska tetőcserép, antracit színben.

4; ARANYSZEKERCE VÁNDORDÍJ

Papp László és Csubák Péter - terménytároló – Kisoroszi

Felhasznált Tondach tetőcserép: Pilis íves vágású FusionProtect piros színben

 

A Tondach 2017-es Tetőfedő Rangadó Pályázatán az épületet húzott cserép kategóriában ötödik helyezéssel és a TEGY különdíjával értékelték.

A korábbi Tetőfedő Rangadónkon nyertes pályamű folytatásaként épült a terménytároló újabb egysége. A hatalmas tetőfelületre a Pilis ívesvágású cserép került fel natúr felülettel, téglavörös színben.

5; ELISMERŐ OKLEVÉL - magastetők kategória

Lampert Zsolt - Társasház – GYŐR

Felhasznált Tondach tetőcserép: Hódfarkú tetőcserép, natur felületképzéssel, téglavörös színben

 

A győri nyugdíjas bérház egy zártsorú beépítés belső épülete. A többszintes épület a beépítési hagyományokhoz híven manzárd tetős kialakítású, melynek tetőfedési kivitelezési munkája messzemenően bizonyítja a tetőfedő szakmai tudását. A meredek részeken a vihar elleni védelmet a cserepek viharkapcsos rögzítésével oldották meg. A hófogás több soros pontszerű hófogóval valósul meg.

 

6; ELISMERŐ OKLEVÉL- magastetők kategória

Sály József - családi ház – DUNAFÖLDVÁR

Felhasznált Tondach tetőcserép: Hódfarkú tetőcserép, FusionProtect piros színben

Felhasznált tetőfólia:TONDACH Tuning FOL K páraáteresztő tetőfólia

A Tondach 2017-es Tetőfedő Rangadó Pályázatán húzott cserép kategóriában a harmadik helyezett lett.

A dunaföldvári családi ház festői környezetben a Duna partján épült új építésű lakóépület. A választott tetőcserép Hódfarkú félköríves vágású FusionProtect piros színben, jelentősen emeli az épület esztétikai értékét. Egyszerűen szép, modern és mégis hagyománytisztelő. Környezetébe teljesen beleilleszkedi és mégis kiemelkedik belőle eleganciájával.

7; ELISMERŐ OKLEVÉL- magastetők kategória

Tóth Árpád - szálloda – BALATONFENYVES

Felhasznált Tondach tetőcserép: Kékes íves vágású, natúr felületképzéssel, téglavörös színben

 

Az apartmanház esztétikus, modern megjelenését jelentősen emeli a választott Kékes tetőcserép, és a műszaki megoldások bizonyítják a tetőfedő szakmai tudását.

 

8; ÉMSZ ELNÖKI OKLEVÉL- magastetők kategória

Illésiné Szalai Judit - családiház – Doba

Felhasznált Tondach tetőcserép: Hódfarkú tetőcserép, FusionProtect antracit színben

 

A hagyományos magyar tornácos parasztház típus tökéletes megjelenése, melyhez a választott Hódfarkú cserép antracit színben egy modern megjelenést biztosít. A tetőfedő szakmai tudását a részlet megoldások és az ökörszemablakok tetőfedése bizonyítja.